Álomgyár

Gorillaz - Stylo

"...remélhetőleg a wc papírt hamarabb felismerem, mint a darált szegfűszeget legutóbb" Remélhetőleg. Egyik este aztán, míg nagy nyugalomban ejtőzök a kanapén, furcsa hangokat hallok a fürdőszoba felől. Úristenezés, csörömpölés, öblítés majd megjelenik az ajtóban.

- Tudom, mindig azt mondod, hogy nagy a segged, de azért nem ennyire! 

Azzal felemeli a kezét és ott van benne egy tekercs konyhai papírtörlő. Hát ennyit a reményről, meg arról, hogy csak felismerem. Végülis a rötyipapírok között volt, még örültem is, hogy olcsóbb volt, mint a többi.

Aztán sikerült vödröt lopnom. A fürdőből nyílik egy ajtó, mindig azzal vicceltem, hogy ott tárolja az idecsalt kelet-európai lányok maradványait. Ő meg szépen rám hagyta a dolgot. Aztán egyik délelőtt, gondoltam, biztos találok ott vödröt a felmosáshoz. Találtam, még ablakmosót is, örültem, mint majom a farkának. Este még meg is kérdezte honnan szereztem a vödröt, mondtam, hogy a titkos ajtó mögül. Aztán, pár nap elteltével, egy szép, napsütéses reggelen, éppen a klón merengtem, amikoris félreérthetetlen hangokat hallottam a titkos ajtó mögül. Este megkérdeztem, hogy akkor a főbérlő is használhatja a tárolót, vagy miatök? Mire ő értetlenül néz rám: Milyen tárolót? Hát, erről ennyit, a tároló egy másik bérlőé. Szegény biztos azt hiszi, meghülyült, hogy eltüntette a vödrét, arra is gondoltunk, hogy egy különbözőt teszünk vissza, mondjuk egy kéket a piros helyett, hogy tökéletes legyen a káosz. Persze azóta még nem mertem visszatenni. 

Aztán sikerült megismerkednem a helyi közösség legfontosabb tagjával: a főbérlőnél lakik egy igazi norvég erdei. Nem troll, mielőtt bárki félreértené, hanem macska. (Így néz ki, bár a kép nem róla készült.) Elképesztően aranyos, hatalmas bundája van, és vedlik. A nulla fok, neki bőven elég ehhez, és tegnap, persze induláskor találkoztunk vele, nekem meg naná, hogy meg kellett simogatnom. Utána egész úton, sűrű szitkozódások közepette próbáltam eltávolítani a jelentős mennyiségű fehér szőrt a fekete kabátomról. A nagy dörzsölések közepette feltöltődtem statikus elektromossággal, szóval esélytelen volt az egész. Mellesleg épp kirándulni indultunk a  Sognsvann tóhoz, ami épp befagyott állapotban található 30 cm hóréteg alatt, ami azt jelenti, hogy nyugodtan át lehet sétálni rajta. A tó a város szélén van, ahol a hegyek kezdődnek, zöld fenyvesekkel és mindenféle északi csodatrükkel, nagyon szép volt. Persze mondanom se kell, hogy a norvégok elözönlötték a környéket, mindenki síel, sétál, fut, grillezik (!), meg mindenféle dolgot csinál a szabadban. És akinek ez durván hangzik, hát ez mind semmi, ugyanis az, hogy a hőmérséklet 0 (nulla!) fok fölé emelkedett azt jelenti, hogy eljött az utepils, azaz a kintisör ideje. Ilyenkor az emberek szó szerint kifolynak a kávézókból a teraszra, és simán ücsörögnek a (néha még szállingózó) hóesésben. A kifolyást pedig azért mondom, mert aki nem elég éber, és nem érkezik idejében, az b***hatja a délutáni kávézási, vagy vacsorázási szándékát, ugyanis a kávézók, pubok, éttermek, talponevők, kocsmák, vályúk, mind - mind megtelnek emberekkel. Mi konkrétan így jártunk tegnap, szóval maradt a nappaliban elfogyasztott pizza vacsira. Merthogy itt az a főétel. Képtelen vagyok kibékülni ezzel, az elmúlt fél évemet azzal töltöttem, hogy leszokjak a vacsoráról, vagy legalábbis minimális fehérje bevitelével túléljem. Hát ez itt eléggé kizárt. Szóval a Panninak üzenem, hogy a kívánsága valóra vált, a Jostein valóban megtöm, mint egy libát, mert mindezek tetejébe még arra is képes, hogy este tízkor fagyit, csokis sütit, meg Nugattit (a Nutella helyi változata) vegyen nekem. (A helyzetet nem könnyíti, hogy ő maga nem szereti az édes dolgokat, tehát ezek valóban mind nekem vannak itt.) Szóval, bár a norvég kaja nagyon nem jön át, mégis esélyes, hogy kétszáz kilósan térjek haza, csak szólok, hogy ne lepődjetek meg. A norvégosodással elképesztő sebességgel haladok, már van norvég telefonszámom, és - kizárásos alapon - itt azt használom, szóval akinek kell, facebook, e-mail, miegyéb. A norvég tanfolyamról még nem érkezett hír, és ha ez így is marad, akkor megyek inkább a Népfőiskolára (hallom a művszerveseket 'YAY'-t kiabálni, Hidynéni könnye csordul), ahol kisebb a tumultus, és elég, ha 10 nappal előtte regisztrálok. Gondolom, ezt a tanfolyam dupla ára teszi, de mindig eljön az idő, amikor már minden mindegy. Ja, megvettük a norvég könyvemet, meg a munkafüzetemet, meg a hozzá készült miniszótárt, mindösszesen 865 koronáért, azaz mai napi középárfolyamon számítva 28.709,35 magyar forintért. Ez az alapkurzus, azaz 2 hónap anyaga. Egyébként a könyveknek hasonló ára van, mint otthon, kivéve ezt, tudják a norvégok mi a jó üzlet. Megtaláltuk a Mangot is, és ha jól gondolom a ruháknak ugyanaz az ára, mint otthon, csakúgy, mint pl. a Lush cuccoknak. Ha nekem itt egyszer munkám lesz!!! (Csak jussunk már el oda.) Addig meg be se teszem a lábam, ne vígy engem a kísértésbe, odatalálok magamtól is. 

A családdal való ismerkedésem sebessége nem haladja meg az eddigit, azaz a nullát, mert Jostein beteg lett múlt hétre, most meg én érzem a gonoszt magamban, de majd meglátjuk, mit hoz az eljövendő hétvége. Viszont, Magnus meg Inger oltári arcok, ma meglátogattak, mert gondolták egyedül vagyok, és nem akarták, hogy unatkozzak. NAGYON csipázom őket. Persze Jostein itthon volt, home office ürügyén. Észre se vettem, hogy ma március 15. van, persze így, hogy sose kell dolgoznom, nem tűnik fel, hogy van egy nap, amikor nem. Meg itt ezt úgyis cseszhetem, a norvégoknak egy nemzeti ünnepük van, május 17. az Alkotmány ünnepe, majd akkor bepótlom a kokárdázást, egy olyan kokárdával, amit még nem gyalázott meg a helyi jobboldal. Egyébként tök vicces, tegnap megint szóba jöttek a svédek, a munkavállalás ürügyén, merthogy ők is ide jönnek dolgozni, és még csak meg se kell tanulniuk a nyelvet, merthogy eleve értik. Egészen eddig nem értettem, hogy a norvégok meg a svédek minek laknak két különböző országban, merthogy egyértelműen ugyanaz a népség. Jostein erre viccesen azt mondja, hogy azért, mert ezen az oldalon X-t akarták királynak, a másikon Y-t, háborúztak egy darabig, aztán megrajzolták a határvonalat, és azóta nyugodt szívvel fikázhatják egymást. Persze valószínűleg nem teljesen így volt, de most, hogy belegondolok, talán máshol is ki lehetne ezt próbálni :P 

Azt hiszem, a mai adaggal mindenki elégedett lehet, megyek megnézem, hátha itt ül a macska az ajtó előtt, és sutyiban beengedem. (Bár, ha itt is elhullat 20 kilónyi szőrt, az valószínűleg másnak is fel fog tűnni.)

Megerőltetem magam végre, hogy örüljetek. Meg persze mindenki kérdezi hogy vagyok, én meg lusta vagyok egyenként válaszolni, szóval itt az összesítő. (Lassan egy hét után persze már ideje is van.)

Kezdjük mondjuk még otthon, a pakolás résznél, az volt az utolsó csepp a pohárban a végső ideg-összeroppanás előtt. Kétszer futottam neki, mire összelogisztikáztam, hogy hova mi kerüljön, mi maradjon mégis otthon, mit hova préseljek. Nagyjából az egész délutánom erre ment rá, és mire végeztem, már mindenhova kívántam magam, csak nyugalom legyen. Egyébként elég vicces volt, sokan kérdezték, hogy izgulok-e, idegeskedek-e, stb....  Hát nem. :D Az elutazásom előtti napokban úgy aludtam, mint a bunda, persze a magyar bürokrácia útvesztőiben töltöttem napjaim nagy részét, és ettől ideges voltam, de az utazás maga semmilyen negatív hatással nem volt rám. (Leszámítva persze a pszichoszomatikus tüneteimet, ugyanis legalább 10 féle rákot, tüdőgyulladást, szívinfarktust stb. véltem felfedezni magamon.)

Szóval végre elérkezett a nagy nap, a szüleim vittek ki a reptérre, elképesztő módon 15 (!) perc alatt becsekkoltam (igen, a Norwegiannél, ahol eddig a legrövidebb várakozási időm egy óra volt). Az emberek kicsit furán néztek nagyjából mindenhol, de ezt betudom a Gidának, aki végig nálam volt, mert a bőröndbe már nem fért bele, otthon hagyni meg nem akartam. (A Gida kb. az első játék, amit kaptam, nagyjából egyidős velem. Ahova én megyek, oda jön ő is :)

Szóval nem volt semmi para, bár felszálláskor majdnem eltört a mécses, de aztán sikerült visszafogni magam, mégsem ülhetek ott a plüssállatommal bőgve :D

Az érkezés persze jó volt, kipakolni sokkal rövidebb ideig tartott, mint bepakolni otthon :) Végülis nincs is sok cuccom, csak a ruháim, pár cipő, és hónapokra elegendő Lush. Ja, és egy fél gyógyszertár vélt és valós betegségeimre. Az első estémen elindultunk meglátogatni Magnust. Mehettünk volna akár busszal is, de hatalmas hó volt mindenhol, a parkban meg, ha a patak mentén sétálunk, eljutunk hozzájuk. Persze a park gyönyörű, hideg, havas, jeges. Aztán séta közben megtörtént az, ami már évek óta nem: hatalmas seggreesős manővert hajtottam végre a jégen. Akkorát estem, hogy nézni is öröm volt, totál lefeküdtem, néztem a csillagokat a fejem felett, nagy romantikában. Gyermekkorom jutott eszembe, a sok móka és kacagás, majd mire Jostein felkapart egy kiskanállal, közöltem vele, hogy mekkora szarság már ez a jég dolog. Azt mondta, egy igazi viking nem fél a jégtől, ne féljek tőle én se. Látok némi rációt a dologban, de azért elmagyaráztam neki, hogy gyáva magyarnak lenni, és megfutamodni néha életmentő lehet, még ha nem is tölti el büszkeséggel az embert. 

Ja, azt nem is mondtam, itt pillanatok alatt megtanul rétegesen öltözködni az ember, mármint legalább 3 rétegesen. Szerencsére csak az első napon volt nagyon hideg, azóta egyre jobb. Szóval üzenem mindazoknak, akik ezzel szekáltak, hogy míg ők otthon rohadnak a pirosriasztásos, 20 cm hóesős, szarságos magyar időjárásban, itt gyönyörű, ragyogó napsütéses idő volt egész héten, órákat sétáltunk a havas parkokban. A levegő tiszta, szerintem jobb, mint otthon vidéken. Persze az összes tünetem varázsütésre elmúlt az első reggelemre. 

Szombat délután elmentünk a Vigeland parkba. A csóka szobrász volt, és nagyjából az összes alkotása ebben a parkban van, bár szerintem a város többi részén is vannak szobrai, de még nem tudom pontosan. A park közepén egy óriási, falloszra emlékeztető monumentum áll, nem tudtam nem észrevenni a hasonlóságot :) A park egyik részén meg találtunk egy kutyaovit, elképesztően édes volt. Már maguk a norvégok is édesek, ahogy a nap első sugaraira kimerészkednek viking-barlangjukból és elözönlik az utcákat. Szó szerint. Ezek nem rohadnak bent a szobában Barátok köztöt nézve, felkelnek és megmozgatják a seggüket rendszeresen. Meg a kutyáik seggét is, nagyon sok blöki van, és egészen különleges bánásmódban részesülnek. A házikedvenc itt valóban családtag, ennyi vigyorgó, idióta, boldogsághormon-túltengésben szenvedő vahurt még az életben nem láttam. Szóval a park egy részén összegyűltek a gazdik és elengedték őket egy kis barátkozásra, hihetetlen volt. Legalább 30 kutya játszott, ismerkedett, szaglászott, én meg csak álltam és nem tudtam, most akkor merre simogassak. Nagyon barátságosak, spanolnak mindenkivel, aki szembe jön. 

A park után lezúztunk a tengerpartra, valahogy ez a mániám, nem tudom miért. Aker Brygge olyan nagyjából, mint nekünk a Váci utca, bár itt főleg éttermek és kávézók vannak. A norvégok vérkomolyan veszik a napsütést, a legbátrabbak már kiültek az idei első sörükre. Általában nem bánják, ha kinevetik őket mindenféle furi dolgaik miatt, és be is ismerik, ha valamiben roggyantak, de a kiülős sör szent és sérthetetlen. Az alfa és az omega, ez működteti a társadalmat. Mi mindenesetre kihagytuk, persze én utálom a sört, meg is botránkoztatok ezzel mindenkit, totál kiveri náluk a biztosítékot, rosszabb, mintha a Marsról jöttem volna. 

Vasárnap szintén sétáltunk, kicsit aklimatizálódnom kellett, mert eléggé nyomorék voltam. Mondanom se kell, hogy csecsemő és öreg, boldog - boldogtalan, mindenki a parkokban és az utcákon zúz, ezek az emberek nem a vásárlásból csinálnak nemzeti sportot.  Viszont édesek, a gyerekek házi sütésű muffint árultak, a tinik meg forró feketeáfonya italt, ami elég jó, kicsit édes, de jól passzol a hidegben tett sétákhoz.

Hétfőn jött a norvég bürokrácia első köre, hát nagy szarság volt az egész. Elmentünk, hogy regisztráljak a külföldi munkavállalók központjában, mert gondoltuk, kapok egy lakcímigazolványt, személyi számot, adószámot, satöbbi. Hát nem igazán, majd ha lesz munkám, viszont mivel regisztráltam, innentől 6 hónapom van munkát találni. Kicsit elborult az agyam, mert semmi értelme nem volt az egésznek, de legalább legális vagyok, na. Ja, és a legviccesebb: 33-an voltak előttem, és mindennel együtt 1 óra alatt végeztünk. Ebben az országban nem osztogatják csak úgy az agyvérzést :) Regisztrálás után irány a nyelvsuli. A recepciós "Jó napot kívánok"-kal köszönt, meg azt is megkérdezte hogy vagyok. Már kezdtem azt hinni, hogy ez is valami elszakadt hazánkfia, de kiderült, hogy egyszer Erdélyben nyaralt, aztán ragadt rá a koszon kívül más is. Mindegy, regisztráltam, aztán részt kellet vennem egy beszélgetésen, majd egy teszten. Mondtam a nőnek, hogy nem kell teszt, mert fogalmam sincs a norvégról, de végülis azért kellett, hogy kitalálják roggyant vagyok-e agyilag, vagy sem. Egy norvég szövegből kellett másolnom, lemérte hogy egy perc alatt mennyit sikerül. Aztán norvégul diktált pát mondatot, le kellett írnom, majd fel kellett olvasnom egy norvég szöveget. Persze gőzöm nem volt róla mi volt benne, néhány szót értettem csak, mindenesetre a nő nem hitte el, hogy még soha nem tanultam norvégul, szóval a végén mindenki boldog volt. Egészen addig, amíg közölte, hogy sajna, lehet, hogy akár hónapokat kell várnom a tanfolyamomra. Na, erre totál nem számítottam, ki is verte a biztosítékot rendesen, de nincs mit tenni. Próbáltunk más sulit is, de képesek voltak visszaírni, hogy az én végzettségemhez nem tudnak nyelvtanfolyamot ajánlani, magyarul csak a retardáltakkal foglalkoznak. Mindegy, nem adtuk fel, meg különben is, a remény hal meg utoljára.

Tegnap este meglátogatott Inger és Magnus, ők egy pár, eszméletlen édesek. Inger szociológiát tanul, Magnus meg képeket fest, meg lazul. Ő is mérnök (volt), Trondheim óta spanok Josteinnal.  Övék a kabin az Oslofjordnál, amiről korábban már írtam. Most itt laknak nem túl messze, de nyárra visszaköltöznek a fjordhoz. Persze rávettem őket egy kis misbehavere, bár igazából ez csak Josteinnak volt misbehave, mert ő dolgozik egyedül. Persze a dolgozás itt azt jelenti, hogy reggel 9 körül elzúz, és fél 4-kor már itthon van. Nem hal meg a munkától, na. Viszont a norvégok nem szeretik a pálinkát. Ez egyrészt elképesztő, másfelől viszont örülök, legalább több marad nekem. Az elmúlt hónapokban, a nagy jövés-menésben begyűlt itt pár üvegecske, szóval nem leszek rákényszerülve az Aquavidtre (azt is pokolban készítik, ebben tutira biztos vagyok). A bárszekrény ezenkívül mindenféle whiskytől roskadozik, a legféltettebb kincse a 25 éves Talisker. Akkor szám, hogy amikor meg akartam kóstolni a poharából, közölte velem, hogy csak akkor, ha még nem ittam a teámból, nehogy elrontsam az ízét. Totál elmebaj, de persze nekem gőzöm sincs ezekről a dolgokról. Ja, és a Taliskernek számomra olyan az íze, mint valami ipari alkoholnak, és ezt meg is mondtam neki. Ilyenkor persze mindig kinevet, azt mondja, reménytelen vagyok. Az is elképesztő, ahogy inni tudnak, én már rég a fejem tetején állok, amikor ők még csak nem is szalonspiccesek. Világ életemben azt hittem, hogy tökös csaj vagyok, de azt hiszem, itt labdába se rúgok.

Amit nem szeretek, az egyelőre változatlanul a viselkedésük. A buszra szállás egy kész rémálom, a norvégok olyanok, mint az edzésben lévő, piacozó nagymamák, elképesztő módon tolakodnak, nem várják meg, míg a leszállók leszállnak, és úgy nyomulnak fel, mintha az életük függne tőle. A pasik simán fellöknek bárhol, az, hogy ajtót nyissanak nekem kizárt, örülök, ha nem vágják az arcomba. A turházás meg.... hát ja. Bár végülis ez otthon se ismeretlen dolog, de itt kifejezetten divatos. Meg a szipákolás is, a papírzsepi létezik, de minek? Azoknak meg, akik szeretnének valami szarságot is: itt is baromi sok a kutyaszar, és kátyúsak az utak. Persze ez szerintem eléggé érthető egy országban, ahol kb. három hónapig -10 volt az átlaghőmérséklet, bár szerintem valamivel azért még mindig jobb Budapestnél. Az infrastruktúra szerintem nagyon jó, buszok, villamosok teljesen rendben vannak. A norvégok panaszkodnak rá, főleg a vonatokra, látnák, ami nekünk van, tutira csöndben maradnának :)

Azoknak, akik értem aggódtak: teljesen rendben vagyok, nem adtak el rénszarvasért, nem éheztetnek, annyira nem, hogy már a második doboz Godivámnak érek a végére lassan. Persze rendes kaját is eszek, itt a barnakenyér a menő, csomó salátával, bár úgy tűnik a főzés most az én dolgom, ami persze érthető is, mivel egyébként csak a seggemet vakarom. Szóval eddig főleg magyar kajákat ettünk, a pörkölt kötelező volt, és kb. 10 perc alatt eltűnt az egész fazékkal. Tegnap este meg virsliztünk, és sikerült bekajálnom a világ egyik legerősebb mustárjából. Még sose vacsoráztam bőgve azelőtt, de mindent ki kell próbálni egyszer, igaz, az étel élvezeti értéke eléggé lecsökken, mikor az embernek taknya - nyála egybefolyik.  Egyébként nagyon vicces volt, az első bevásárlásom 2 órát vett igénybe, úgy, hogy a bolt 5 perc sétára van. Ma ismét neki vágok, bár remélhetőleg a wc papírt hamarabb felismerem, mint a darált szegfűszeget legutóbb. Nagyon vicces, akartam venni valami nyuszimamuszt, mert most szegény Jostein pacskerét nyúltam le, ami senkink nem jó, neki fázik a lába, én meg naponta tízszer esek hasra a 4 számmal nagyobb lábbeliben. Szóval eddig 3 plázát másztunk végig és sehol semmi. A boltok nem a számomra megszokottak, bár van Zara, és tegnap Inger megsúgta, hogy Mango is van, szóval úgy tűnik, van remény a túlélésre. Ja, és ez itt maga a hajpántmennyország, elképesztően jó hajpántokat találtam.

Nagyjából itt tartok, remélem leírtam minden érdekességet, ha nem, majd pótlom. Képek is vannak, és fel is fogom tölteni őket, de azt hiszem, kifogytam a tárhelyből, szóval majd intézek valamit az ügyben, ha nem leszek egy lusta disznó, amikor épp van időm. 

A wan2 összeállított egy listát az évezred első évtizedének 50 legjobb albumáról.  Gondoltam beszerzek néhányat, amit eddig még nem ismertem, és meghallgatom, ártani nem árthat. 5 albumról van szó, és egyetlenegy kivételével mind óriási csalódás volt. 

Queens of the Stone Age -  Songs for the deaf (wan2 #1)

Biztos óriási azoknak, akik szeretik ezt a stílust... végülis rock'n'roll, elég zúzós, nekem egyszerűen túl sok.

Interpol - Turn on the bright lights (wan2 #4)

Ez a legunalmasabb szar, amit életemben hallottam, nem tudom miért tépik annyira érte a szájukat. Olyan, mint a napon felejtett limonádé egy forró augusztusi délutánon.

Vampire Weekend - Vampire Weekend (wan2 #18)

Ezt azért töltöttem le, mert az új albumuk a hónap albuma lett. Fura. 

Röyksopp - Melody AM (wan2 #29)

Ezt semmi másért nem választottam, csak mert norvég. Hallottam már róluk, de dalokat nem tudtam kötni hozzájuk, annyit tudtam, hogy elektronikus zenét játszanak, az meg kb. olyan közel áll a szívemhez, mint Makó Jeruzsálemhez. Ehhez képest pozitív csalódás, és még ismerős dalokat is találtam rajta. A Poor Lenot kopásig játszották a zeneadók, még a csapból is az folyt egy időben, az Eple meg az MTV egyik montázsának volt a betétdala, tipikusan az a szám, ami az első percben még érdekes, utána meg borzasztóan idegesítő tud lenni. Viszont mindig az eplemost jut eszembe róla, ami almalé, és ismerek olyat, aki függ tőle :)

Doves - Kingdom of Rust (wan2 #33)

A címadó dalt ismertem, meg gondolom sokan mások is ismerik, tavaly nyáron a csapból is ez folyt. (Talán volt is valamikor hónap slágere nálam? Már nem emlékszem.) A legnagyobb meglepetés akkor ért, mikor a Zombieland című filmben is felcsendült, teljesen váratlan volt :) Szóval szeretem ezt a dalt, gondoltam az album se lehet rossz. Nem rossz valóban, de nem is húdejó. Viszont van remény, ez az a fajta zene, aminek van esélye, hogy többszöri meghallgatásra már  jó legyen.

+ 1 Quimby - Kilégzés 

Ezt Magentának írom, hogy örüljön neki. A nagy lista mellett készült egy kicsi, egy 10 albumos a legjobb magyar albumokról. Ez a 3. lett és itt egy idézet a cikkből: "Kinek szól? - Annak, aki szereti a kabarék és a rajzfilmek világát a legigényesebb magyar kortárs zenével vegyíteni, és nem fél attól, hogy Kiss Tibi dalszövegei időnként váratlanul úgy mellbe vágják, hogy utána percekig kapkod levegő után kiakadt szívvel, és fél lábbal a szilánkos mennyországban."

A sok szöveg után, pedig itt a lényeg végre, a zene, ami az én mennyországom.  Elképesztő, teljesen beleragadtam ebbe a hangulatba, magával ragad és nem enged, egészen megbűvölt.

Röyksopp - So easy